Ezek okozhatnak kiütést gyerekeken

A csecsemők és kisgyermekek érzékeny bőrén több okból is megjelenhetnek viszkető kiütések, bemutatjuk a leggyakoribbakat.

Az olyan ismert gyermekkori fertőző betegségek, mint a bárányhimlő, skarlát vagy kéz-láb-száj betegség, rózsahámlás rendszerint lázzal is járnak, a viszkető kiütések és egyéb, az egyes betegségekre jellemző tünetek mellett. Ha a bőrtünetek nem járnak lázzal vagy egyéb, fertőző betegségekre jellemző, például légúti tünetekkel, akkor is fontos megfigyelni, hogy milyen egyéb panaszok jelentkeztek – mondja dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergológus, a Gyermekgyógyászati Központ orvosa. 

A tünetek kialakulásának ideje, annak körülményei – például az, hogy mit fogyasztott előtte a gyermek, történt-e bármilyen kozmetikum, tusfürdő csere – fontos információ a kiváltó ok meghatározásához. Ezeket javasolt feljegyezni az orvosi kivizsgálás előtt.

Ekcéma és gombás fertőzés

Csecsemő- és kisgyermekkorban gyakori bőrtünet az ekcéma. A vörös foltokban jelentkező kiütések erős bőrszárazsággal és viszketéssel járnak, mely sok esetben az éjszakai alvást is megnehezíti. Az ekcéma már pár hónapos korban is jelentkezhet: a táplálékallergia mellett tusfürdő, mosószer, öblítő is kiválthatja a tüneteket. Az ekcéma kezelésében fontos a bőr rendszeres hidratálásra, a tünetek enyhítésére szteroidos krémek átmeneti használatára is szükség lehet. Emellett lényeges lehet a kiváltó ok felderítése, csecsemőknél, még a hozzátáplálás időszakát megelőzően.

A tinea a bőr gombás, fertőző megbetegedése. A gombák a nyirkos, meleg helyeken tudnak jól elszaporodni, gyerekeknél a fejbőrön, lábon vagy az ágyék területén alakulhat ki. Jellegzetes tünete a nagyobb kiterjedésű, belül üres, piros kör alakú bőrtünet. A tinea gombaellenes krémekkel kezelhető, de a fertőzés tovább terjedését megelőzendő, az érintett gyermek nem mehet közösségbe.

Túlöltöztetés és csalánkiütés

Bármelyik évszakban előfordulhat, ha túlöltöztetjük a kicsit, melegkiütések jelennek meg a bőrén. Az apró kiütések, viszkető dudorok megjelenése ijesztő lehet, azonban teljesen ártalmatlanok. A legfontosabb, hogy a gyermek öltözete laza legyen, és a bőre az érintett területen szellőzhessen. A melegkiütés 2-3 napon belül egyéb kezelés nélkül is meggyógyul.

Csalánkiütés esetében a kiváltó ok keresését nehezíti, hogy a tünetek gyakran megszűnnek, mire a kis beteg orvoshoz kerül. Sok esetben nem is térnek vissza, előfordul azonban, hogy a csalánkiütés krónikussá válik. Ilyenkor az időszakos tünetmentességet követően újra megjelennek az erősen viszkető, csoportokban kialakuló kiütések – elsősorban mellkas, has, hát területén vagy a végtagokon.

A csalánkiütést gyermekkorban leggyakrabban vírusok okozzák, de többek közt ételek, pollenek és kozmetikumok is előidézhetik, okainak felderítése ezért néha komplex kivizsgálást igényel. A kezelésben lényeges a beteg alapos kikérdezése, az allergiás háttér felderítésében pedig a korszerű multiplex allergiatesztek is segítséget nyújtanak.