Ezzel a hármassal óvhatja csontjait!

Mindenért meg kell dolgozni, a csontok egészségének megőrzése sem intézhető el néhány tabletta bekapkodásával. Persze szükség lehet azokra is.

Előbb, vagy utóbb, de a csontritkulás a legtöbbünket utolér, és nyilván ebben az esetben is a legjobb védekezés a megelőzés. Ha az erre való szándék megvan, már csak három dologra kell odafigyelni: megfelelő mozgás, kalcium- és D-vitaminbevitel. A többit szervezetünk elrendezi.

Egyiket sem kellene "megvásárolni", de a legtöbb csontot és izmot terhelő testmozgást nem is lehet. Márpedig soha nem késő, az életkor, edzettség és a fizikai állapot figyelembe vételével, azaz a kellő körültekintéssel végzett mozgást bármikor el lehet kezdeni. A gyaloglás, futás, lépcsőzés például a csontokat erősíti, míg tegyük fel úszással, gépi edzésprogramokkal az izmokat fejlesztjük, és segíthetünk megelőzni a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségeket.

Ami a kalciumigényt illeti, ez az életkorral változik. Felnőttek esetében férfiaknál idősebb korban, nőknél pedig a menopauzát követően van rá fokozottan szükség - hívja fel a figyelmet Zsuga Judit, klinikai farmakológus.

Ilyenkor ugyanis szervezetünk mind gyengébben szívja fel ezt az ásványi anyagot, és egyre gyakoribbak a hasznosulását hátráltató betegségek, gyógyszeres kezelések is. Kalciumot szinte minden élelmiszer tartalmaz, de egyes élelmiszerekben nagyobb mennyiségben megtalálható, kifejezetten jól hasznosuló, természetes formában pedig például a vörös alga szolgál vele.

A kalcium felszívódásához nélkülözhetetlen a D-vitamin, aminek a legkiválóbb forrása az év jó részében a napfény. nyilván sokan vannak, akiknek sem idejük, sem energiájuk a kalciumban és D-vitaminban elégséges élet- és táplálkozásmód kialakítására. Részükre állnak rendelkezésre a legkülönfélébb táplálékkiegészítők a Kalcium és D-vitamintablettától a minden fontos vitamint és ásványi anyagot megfelelő mértékben tartalmazó "multi" készítményekig.

Kapcsolodó termékek