Kávéval a szívritmuszavar ellen

Egy amerikai kutatás szerint a mindennapi kávézás csökkenti a szívritmuszavar kialakulását. Korábban úgy gondolták, ez éppen fordítva van.

A Kaliforniai Egyetem kutatói arra jutottak, hogy minden egyes napnyi kávé, azaz olyan nap, amikor valaki kávét fogyasztott, három százalékkal csökkentette a szívritmuszavar kialakulásának esélyét.

Az amerikai csapat eredménye most éppen az ellenkezőjét mutatja az eddigi gyakorlatnak, amely a rizikófaktorba tartozók számára nem javasolta a kávéfogyasztást. Annak ellenére sem, hogy a kettő között még soha nem állapítottak meg komoly, megdönthetetlen összefüggést.

A mérsékelt kávéfogyasztásról korábban kiderült már, hogy gyulladáscsökkentő hatása lehet, ami viszont számos betegség kialakulásának esélyét csökkenti.

A mostani kutatásban 386 258 kávéfogyasztó vett részt, a tudósok azt vizsgálták, vajon megnöveli-e a kávéivás a szívritmuszavarok kialakulásának esélyét, illetve hogy van-e olyan genetikai különbség, ami ezt befolyásolhatja. A résztvevőket négy év után újra kikérdezték és megvizsgálták.

Ez idő alatt az alanyok négy százalékánál jelent meg szívritmuszavar, és nem találtak összefüggést a koffeinfogyasztás és a rendellenesség kialakulása között. A magasabb mennyiség fogyasztása azonban csökkentette a szívritmuszavar kialakulásának kockázatát.