Magas vérnyomás: ennyit számít az életmód

A magas vérnyomással küzdők közül sokan gondolják úgy, hogy a gyógyszerek rendszeres szedése mellett más tennivalója nincs. Holott a megfelelő életmód önmagában is vérnyomáscsökkentő hatással bír, így az esetleges szövődmények esélyét is csökkentheti.

Mivel a magasvérnyomás betegség sokszor teljesen tünetmentes, elhanyagolt esetben előfordulhat, hogy csak a stroke, a szívinfarktus, vagy éppen a veseelégtelenség hívja fel a figyelmet a betegségre. Hazánkban ez rendkívül komoly probléma, hiszen a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magasvérnyomás betegségben szenved. Tény, hogy a betegségre való hajlam 40 százalékban genetikailag meghatározott, de egyre többen fogadják meg a kardiológusok tanácsát, miszerint életmóddal kordában tartható, sőt egy bizonyos pontig akár vissza is fordítható a folyamat.

A betegnek egy életen át figyelni kell a vérnyomására, és ezzel összefüggésben az életmódjára – mondja dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont kardiológusa, életmód orvos . A protokoll szerint ugyanis első körben, közel három hónapig az életmód rendezésével kell megpróbálni csökkenteni a vérnyomást, ugyanakkor természetesen bizonyos esetekben a gyógyszeres kezelés is szükséges. 160/100 Hgmm fölötti vérnyomásnál, szövődmények és társbetegségek esetén ugyanis mindenképpen vérnyomáscsökkentő gyógyszert kell szedni, de ilyenkor is nagy szerepe van az életmódkezelésnek. 

Rendszeres mozgás

Az elmúlt évtizedekben a szívbetegek rehabilitációjában, valamint a metabolikus szindróma elemeinek kezelésében elsősorban a tartós, egyenletes, mérsékelt-közepes intenzitású fizikai terhelésen alapuló programokat, az úgynevezett kardió edzést használták. Szinte szlogenné vált a heti legalább 150 perces, közepes intenzitású kardiomozgás, legalább heti 3 alkalomra elosztva. Idővel az izomfejlesztés is fontossá vált, amelynek révén a sokszor gyenge izomzat képessé válik a feladatok teljesítésére, ráadásul ezáltal még inkább növelhető a cukor- és zsíranyagcsere aktivitása is. Az utóbbi években az egyenletes terhelésnél hatásosabb és rövidebb idő alatt kivitelezhető nagyintenzitású interval (szakaszos) tréning is szerepet kapott a rehabilitációban, és a magas vérnyomás csökkentésében.

A magas intenzitással (például gyors futással, kerékpározással, ugrálással) azonban óvatosan kell bánni, és csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha már megvan egy alap fittségi szint és nincs komolyabb szívbetegség. A hatékony és biztonságos mozgásprogram felépítéshez szívbetegeknél mindenképpen szükség van kardiológiai kivizsgálásra és ajánlásra, és érdemes mozgásterapeuta iránymutatásaira támaszkodni. A megfelelően beállított vérnyomás esetén szakember segítségével elkezdhető a mozgás.

Étrend, testsúly és dohányzás

A szív- és érrendszer szempontjából optimális táplálkozás elsősorban növényi alapú, zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, omega-3 tartalmú élelmiszerek (tengeri halak, lenmag) és többszörösen telítetlen zsírsavak, olajos magvak fogyasztására épül. Nagyon fontos a sóbevitel korlátozása, amit első lépésként az extra sózás elhagyásával érhetünk el. Ezzel párhuzamosan ajánlatos visszaszorítani a túl sok feldolgozott élelmiszer, zsíros, vörös hús, cukros üdítő, alkohol fogyasztását is. Beválhat az ezen elveket figyelembe vevő DASH-diéta, és a mediterrán diéta, azonban a dietetikus által személyre szabott étrend nem csak hatékonyabb lehet, de élvezhetőbb is.

A túlsúly és a magas vérnyomás között határozott összefüggés van, bizonyított tény, hogy már öt kiló fogyás is csökkenti a magas értékeket. A tartós fogyás pedig elképzelhetetlen testmozgás nélkül. A rendszeres, szívet és keringést támogató kardiomozgás olyan működéseket erősít és indít be, melyek végeredményben többek között a vérnyomás csökkenését eredményezhetik. Ráadásul mindezt olyan élettani folyamatok optimalizálásával, amelyeket a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek is rendezni hivatottak. Bizonyítást nyert az is, hogy a dohányzás az egyik legfontosabb rizikófaktor a magas vérnyomás, a szívinfarktus, a szélütés és az érszűkület kialakulásában, sőt a passzív dohányzás is növeli a szív-és érrendszeri megbetegedések arányát.

A felsorolt módszerek együttes hatásával már a gyógyszeres terápia hatékonyságát megközelítő vérnyomáscsökkenést tudunk elérni – hangsúlyozza Ferenczy doktor. Fontos azt is kiemelni, hogy ritkán áll fenn önállóan a magasvérnyomás betegség, és a helyes életmódbeli tényezők kialakításával a párhuzamosan fennálló más betegségek is kezelhetők.