Mit tehet a lábszag ellen?

A lábszagért a meleg, nedves környezetben elburjánzó baktériumok felelősek: a harcot ellenük kell felvenni, illetve életkörülményeiken kell jelentősen rontani.

A lábszag az év minden napjának „velejárója”: télen a vastag cipők, nyáron a nagy meleg, illetve bármelyik évszakban a műanyag zoknik, cipők gondoskodnak erről. A kellemetlen szagokért ugyanis elsősorban a láb izzadása felelős, pontosabban a meleg, sötét és nedves környezetben gyorsan és nagy számban elszaporodó, egyébként teljesen ártalmatlan baktériumok. A baktériumok által kibocsátott anyag felelős a kellemetlen, szúrós szagokért.

A megelőzés érdekében tehát először is a nedvességtől kellene megszabadulnunk pamut zokni, jól szellőző cipő, a láb púderezése, kifejezetten erre fejlesztett lábdezodorok alkalmazásának segítségével. Támadhatunk egy másik fronton is úgy, hogy megpróbáljuk a baktériumok számát csökkenteni, egyes recept nélkül kapható készítmények specialistának számítanak, míg mások mindkét terepen egyszerre veszik fel a harcot. Választhatunk közvetlenül természetes hatóanyagokat is, amelyek elpusztítják a baktériumokat, sőt még az esetleg gondot okozó gombák ellen is felveszik a kesztyűt. Ilyen például:

  • a szódabikarbóna;
  • a citrusfélék leve, illólajai;
  • a grapefruit magjából préselt olaj;
  • az ecet;
  • a konyhasó;
  • a fekete te;
  • a levendulaolaj;
  • a teafaolaj;
  • az oregánóolaj.

Természetesen rendkívül fontos a megfelelő lábhigiénia is, ami nem csak és kizárólag a lábmosást jelenti. Kevesen tudják ugyanis, hogy a bőrkeményedéseken felhalmozódott elhalt hámsejteken a baktériumok is sokkal nagyobb tömegben jelennek meg, mint az egészséges bőrön.