Szuperlekvár gyerekeknek két kiló bio gyümölcsből béta-glükánnal: aktiválja az immunrendszert, kúraszerűen alkalmazva segíti a betegségek megelőzését, betegség esetén nagyobb dózisban a gyógyulást.

Különösen olyan gyerekeknek ajánlott, akik közösségbe járnak, így fokozottan ki vannak téve a különböző fertőzéseknek, illetve legyengült immunrendszer esetén.

Mi az a béta-glükán?

 

A béta glükán a természetben – gombák, növények, baktériumok sejtfalában – megtalálható poliszacharidok, más néven összetett cukrok. A béta-glükán az emberi szervezetben fokozza az immunrendszer olyan sejtjeinek termelődését és aktivitását, mint például a makrofágok vagy neutrofil granulociták. Ezzel pedig nagy lökést ad védekezőrendszerünknek, amely így könnyebben áll ellen a kórokozóknak, illetve győzheti le a különféle betegségeket.

 

Kinek ajánlott és az összetevők

 

A Bioconnect Kids szuperlekvár különösen olyan gyerekeknek ajánlott, akik közösségbe járnak, így fokozottan ki vannak téve a különböző fertőzéseknek, illetve legyengült immunrendszer esetén.

 

A szuperlekvár két kilogramm biogazdálkodásból származó gyümölcsből készül, összetevői és azok beltartalma, hatásai:

  • Yestimun béta-glükán: 100mg/kávéskanál;
  • meggy: A-vitamint, B-vitamin, kálium, magnézium és vas, gyulladásgátló és antibakteriális hatású;
  • vörös szőlő: magnézium, folsav, vas és B-vitaminok, regeneráló hatású antioxidáns, béltisztító;
  • cékla: javítja az általános egészségi állapotot, erősíti az immunrendszert, az egyik leghasznosabb vasforrás;
  • csicsóka: támogatja az immunműködést, helyreállítja a bélflórát.

 

Adagolás, megjegyzés

 

A gyártó javaslata szerinti adagolása gyermekeknek napi 1 kávéskanál koncentrátum folyamatosan. Betegség megjelenése esetén nagyobb dózisban, az őszi-téli-tavaszi hónapok alatt folyamatosan javasolt. Meghűlés, torokfájás, gyulladás vagy egyéb megbetegedés első jelére nagyobb adagban, 2-3 kávéskanál/nap javasolt.

 

Kizárólag természetes anyagokat tartalmaz, hozzáadott cukrot, tartósítószert, színezőanyagot nem. Alacsony hőfokon, speciális eljárással készült, hogy a hatóanyagokat semmilyen károsodás ne érje.

Organic Force termékek »
Bioconnect termékek »