Így támad gyerekekre is a bőrrák

Anyajegy- és bőrrákszűrés kapcsán felnőttek, idősek nagyszámú anyajegyeinek ellenőrzésére gondolnak, de az anyajegyekből kiinduló rákos megbetegedések gyerekekre, fiatalokra veszélyt jelentenek. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.

Minél idősebb valaki, annál nagyobb a rizikója a bőrráknak, de mindenképpen le kell szögezni, hogy ez a betegség bármely életkorban kialakulhat. Ez azt jelenti, hogy akár gyerekeknél is, igaz, nagyon ritkán. A melanóma pedig – amely a legveszélyesebb bőrráktípusok közé tartozik – az a daganat, amelyet leggyakrabban diagnosztizálnak tinédzsereknél és fiatal felnőtteknél. Számos nemzetközi szervezet ezért azt ajánlja, hogy az első anyajegyszűrést 20 éves kor körül már mindenképpen érdemes megejteni – mondja dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, klinikai onkológus.

Ezek után pedig az onkodermatológus által ajánlott fél-, egy évente ajánlott ismételni, miközben havonta egyszer otthon is fontos önellenőrzést végezni. A bőrrákszűrések gyakoriságát és az első szűrés időpontját ugyanakkor a rizikófaktorok jelenléte is befolyásolja. Például, ha valaki egy új, gyanús képletet, anyajegyet vesz észre magán vagy változást tapasztal a már meglévőben (esetleg mindezt egy szülő tapasztalja a gyereknél), mindenképpen orvoshoz kell fordulnia, függetlenül az életkorától. Azzal is számolnia kell, hogy a 20 éves korban történő első szűrés csak az átlagos kockázatú személyekre igaz, ha magas kockázattal lehet számolni, már fiatalabb életkorban is rendszeres anyajegy ellenőrzésre van szükség.

Mik a rizikófaktorok?

A bőrrák jellemzően az évekig tartó napsütésnek vagy UV-sugárzásnak kitett területeken alakul ki, UV- sugárzást bocsát ki a szolárium is, ami károsítja a bőrsejteket és olyan mutációkat hozhat létre a DNS-ben, amelyek bőrrákhoz vezetnek. Tehát az évek során összeadódó UV terhelés, a leégések és az anyajegyek száma alapvetően növeli a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásának esélyét. A gyermekkorban elszenvedett hólyagos égések szintén hozzájárulnak a rizikóhoz. Ha valaki 5 vagy több hólyagos égést szenved el 15-20 éves kora között, közel 80 százalékkal növeli a melanóma kifejlődésének kockázatát és 68 százalékkal a más típusú bőrrákok (basalioma és laphámrák) esélyét. További rizikófaktorokat is érdemes azonban figyelembe venni, ilyenek:

  • a világos bőrszín;
  • a szőke vagy vörös hajszín;
  • a zöld vagy kék szemszín;
  • a gyorsan leégő vagy szeplősödő bőr;
  • néhány nagy méretű, vagy sok kisebb méretű anyajegy;
  • a bőrrák megelőző állapot (aktinikus keratózis) megléte;
  • a sok szabadban töltött idő.

Ha pedig a családban az elsőfokú rokonoknál (szülő, testvér, gyerek) már volt bőrrák, mindenképpen ellenőriztetni kell a családtagokat is, függetlenül az életkoruktól.

Önellenőrzés

A rendszeres évenkénti, bizonyos esetekben félévenkénti anyajegyszűrés mellett nagyon fontos a havi önellenőrzés is. Ilyenkor fel kell figyelni minden változásra, mint például a szín, a határok megváltozása, viszketés, kisebesedés, vérzés, és ha ilyet tapasztalunk, bőrgyógyászhoz kell fordulni. (Bár az normális, ha az anyajegyek mérete szép lassan, a gyerekkel együtt nő.) Ugyancsak törekedni kell a rizikófaktorok kiküszöbölésére, elsősorban a fényvédelemre.

Ki kell mondani, hogy a barnulás nem az egészség, hanem a bőr védekezésének jele, tehát lehetőleg csak a reggeli és délutáni, esti órákban ajánlatos nyáron szabadban tartózkodni és már tavasztól fontos a fényvédő termékek használata, a szabadon lévő testrészek fedése. Ha pedig valaki a rizikócsoportba tartozik, évente iktasson be egy anyajegyszűrést.