Meghatározták, mikor a legegészségesebb lefeküdni

Egy új kutatás kimutatta, hogy a korai és kései lefekvés is megnövelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát: az ideális időpont este 10 és 11 óra között van.

Az emberi szervezet egy 24 órás belső óra alapján működik, ez az úgynevezett cirkadián ritmus szabályozza fizikai és mentális működésünket. David Plans, az Exeteri Egyetem munkatársa és csapata úgy véli, hogy a túl korai vagy túl késői lefekvés negatív hatással van a cirkadián ritmusra, ezzel pedig a szív- és érrendszer egészségére.

Ehhez pedig új tanulmányukban a UK Biobank brit adatbázis alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagos életkora 61 év volt, 58 százalékuk nő: kérdőíven mérték fel részletesen az életmódjukat, majd azt a kutatók összevetették a szív- és érrendszeri betegségek, mint például szívinfarktus, agyvérzés vagy krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

A vizsgált csaknem hat év alatt 3172 embernél alakult ki szív- és érrendszeri betegség, ez a résztvevők 3,6 százaléka. A legritkábban pedig azoknál léptek fel ilyen rendellenességek, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között feküdnek le aludni.

 Akik este 11 és éjfél között bújtak ágyba, 12 százalékkal emelkedett a megbetegedés esélye, viszont 25 százalékra nőtt a kockázat azoknál, kik csak éjfélkor pihentek le. Meglepő eredmény, de azoknál is 24 százalékkal emelkedett a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának rizikója, akik már este 10 óra előtt lefeküdtek.

Az eredmények alapján nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.