Vakcinák: nőknél gyakoribbak az erős reakciók

Fogamzó korú nőknél a koronavírus elleni vakcinák, de egyébként is a védőoltások gyakrabban váltanak ki erősebb oltási reakciókat. Ennek egyik oka az ösztrogén lehet, ami erősíti az immunreakciót.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ a vakcinálás megkezdésének első hónapjában azt a megfigyelést tette, hogy hogy a fogamzó korú nőknél gyakrabban alakulnak ki súlyosabb oltási reakciók: az adagok 62 százalékát adták be nőknek, de a központ adatai szerint a melléhatások 72 százaléka náluk jelentkezett – írja a Webbeteg.hu.

Ennek egyik oka lehet, hogy az ösztrogén hatására erősebb az immunreakció, ami pedig fölerősítheti a beoltást követően érzett összes tünetet. Hasonlót egyéb védőoltásoknál is megfigyeltek, a nőknél tehát a „szokásos, általánosnak mondható” tünetek erősebben jelennek meg. Sőt, az oltáshoz kapcsolódóan nekik sokszor egyéb következményeket is el kellett viselniük.

Ártalmatlan, de ijesztő mellékhatás például a hónalji nyirokcsomók megduzzadását, főleg azon az oldalon, ahol a vakcinát beadták. A nyirokcsomó-duzzadás általában akkor jelentkezik, amikor a szervezet valamiféle immunválaszt produkál: ilyenkor fehérvérsejtek szaporodnak fel arra készülve, hogy támadásra induljanak a patogének ellen. Így amint az infekció hatására nagyobb számban termelődnek a fehérvérsejtek, úgy növekszik a nyirokcsomó.

A mell közelében tapasztalt csomó vagy duzzanat különösen aggasztó, hiszen ez akár az emlőrák jele is lehet, de ha az oltás után pár nappal lelohad, nem kell miatta aggódni.

Néhányan arról számoltak be, hogy az oltást követően rendszertelenné vált a menstruációjuk és jóval erősebb vérzéssel jelentkezett. Az orvosok egyelőre nem biztosak abban, hogy mindennek köze van-e a vakcinához, és nem is tudják azonosítani azt a mechanizmust, ami megmagyarázhatná az összefüggést. Illetve, a rendszertelen vérzést illetően arra gondolnak, hogy nem maga a vakcina, hanem az általa (többeknél) kiváltott láz lehet a felelős. A lázas állapot ugyanis késlelteti a peteérést, ez pedig változást idéz elő a ciklusban.