Fő alkotói a népi gyógyászatban már régóta alkalmazott feketebodza, az echinacea, illetve a keleti gyógyászatban közkedvelt astragalus.

240 ml-es ital; CaliVita termék az erős immunrendszerért.

Ez a különleges növénykeverék folyékony formájának köszönhetően azok számára is megfelelő lehet, akik valamilyen okból nem kedvelik a tablettás vagy kapszulás készítményeket. A feketebodza (Sambucus nigra) egyike a népi gyógyászatban legrégebb óta alkalmazott gyógynövényeknek. A germánok szent növénye volt, jóformán minden betegség ellen egyfajta gyógyírként tekintettek rá, más területeken - elsősorban a hűvös időkben -immunrendszer erősítésre, köhögésre, valamint emésztés serkentésére is alkalmazták.

Sajnos manapság a legtöbb helyen csak a virágát használják emberi fogyasztásra, leginkább az élelmiszeriparban (pl. szörpök alapanyagaként). Kevesen tudják, hogy bogyója is - mely megfelelő előkészítés mellett szintén emberi fogyasztásra alkalmas - számos értékes hatóanyagot tartalmaz, melyek szervezetünk egészséges működéséhez nagymértékben hozzájárulhatnak. Így például bővelkedik antioxidánsokban (pl. flavonoidokban), gyümölcssavakban, A- és C-vitaminban. A készítmény másik fontos összetevője egy különleges gyógynövénykeverék, mely echinaceát és a keleti orvoslásban méltán népszerű astragalust tartalmaz. Az echinacea (kasvirág) az immunrendszer támogatására egyik leggyakrabban alkalmazott gyógynövény, továbbá az alsó húgyuti szervek egészségmegőrzésére is kiválóan alkalmas. Észak-Amerikából származik, az indián őslakosság egyik legfontosabb orvossága volt. Több faja is ismert, ezek hatásaikban hasonlóak. A SambuRex-ben két echinacea faj is felhasználásra került, az Echinacea purpurea és az Echinacea angustifolia. Az astragalust több mint kétezer éve alkalmazzák a kínai orvoslásban, elsősorban az immunrendszer védelmére, a vitalitás és az életenergia (chi) növelésére. A készítményt a gyógynövényeken felül C-vitaminnal és cinkkel is kiegészítettük, melyek szintén hozzájárulnak a szervezet védekező rendszerének megfelelő működéséhez. A SambuRex növényi hatóanyagai nem alkoholos kivonat formájában vannak jelen, így olyanok számára is alkalmazható, akik autót vezetnek, munkagépekkel foglalkoznak. Ez az alkoholmentes forma megengedi, hogy gyermekeknek is adható legyen. Kellemes, édes ízű folyadék, nem tartalmaz hozzáadott cukrot, sem mesterséges édesítőszert, vagy mesterséges tartósítószert. Figyelem! Felbontás után hűtőben tárolandó! Gyermekeknek 3 éves kor alatt nem ajánlott. Szedése legfeljebb 8 héten át történhet. Keresztesvirágzatúakra érzékenyeknek, autoimmun betegségben szenvedőknek és immunszupressziv gyógyszereket szedőknek fogyasztása nem javasolt. Adagolás: 1 teáskanál (5 ml) naponta. Ételbe-italba keverve is fogyasztható. Összetevők: 5000 mg Feketebodza gyümölcs-kivonat, 130 mg Szabadalmazott keverék, 100 mg C-vitamin, 5 mg Cink.

Calivita termékek »