Koronavírus: Megoldás a megelőzés, így készüljünk

A kínai koronavírus ellen nincs védőoltás, ismereteink is elég hiányosak még vele kapcsolatban. Ami viszont biztos, hogy a mindent érdemes megtenni a megelőzés érdekében, a védőmaszk, kézfertőtlenítés és az immunerősítés ez esetben is nagyon hatékony segítség.

A Vuhan-koronavírus, tudományos nevén 2019-nCoV vírus tavaly decemberben jelent meg a kínai Hupej tartomány fővárosában, Vuhanban. Januárban már a világ több pontján felbukkant, Kínában pedig komoly járványt okozott: több mint ezer ember halt meg, tízezrek vannak kórházban.

CSAK A MEGELŐZÉS A MEGOLDÁS JELENLEG A KORONAVÍRUS ELLEN

Nagyon sok a bizonytalanság vele kapcsolatban, nem ismerjük például, mennyire erősen fertőz, milyen a halálozási rátája, illetve a gyógyult emberek szervezete mennyi ideig őrzi meg immunitását. Az viszont biztos, hogy már a lappangási időben is fertőz, a tünetek influenzához hasonlatosak: köhögés, láz, majd tüdőgyulladáshoz hasonló tünetek alakulnak ki.

Cseppfertőzéssel terjed, de jó ideig virulens marad a testen kívül is. A vakcina kifejlesztése bár soha nem látott sebességgel halad, a tömegesen bevethető védőoltásra még legalább 1-1,5 évet kell várni – a koronavírusról itt olvashat bővebben.

A fertőzés elkerülésének egyetlen módszere egyelőre a megelőzés, amit több lehetőség együttes alkalmazásával működhet a leghatékonyabban.

Védelem a koronavírus ellen immunerősítéssel

A megelőzés talán leghatékonyabb módszere a szervezet védekezőképességének növelése: a jól karban tartott immunrendszer nemcsak a megelőzést támogatja, hanem a gyógyulás sikerét is növeli. Az immunrendszer stimulálására és általános erősítésére is kiemelten alkalmasak a BÉTA-GLÜKÁNOK, a modern kutatások eredményei szerint e vegyületek egyre jobb eséllyel pályáznak a leghatékonyabb természetes immunerősítő címére.

Ne feledkezzünk meg persze az egészség megőrzése és a kórokozók elleni küzdelem két élharcosáról, a C- és a D-vitaminról se. Mindkettő nagyon fontos és értékes, ám adagolásuk, megfelelő szinten tartásuk igényel némi odafigyelést – vírus és immunrendszer kapcsolatáról bővebben itt olvashat.

Védelem a koronavírus ellen kézfertőtlenítéssel

Mivel a koronavírus szabadban is sokáig túlél, nem csak a közvetlen fertőzés elkerülésére kell gondot fordítani. Elég, ha olyan kilincset, kapaszkodót fogunk meg, aminek előtte csak a közelében egy beteg tüsszentett, és máris a kézen a kórokozó. Innen pedig egyetlen meggondolatlan mozdulattal a szervezetünkbe juttathatjuk.

Ezt előzhetjük meg a számos formában, kiszerelésben hozzáférhető, általában alkoholt tartalmazó kézfertőtlenítők gyakori használatával, illetve rendszeres és alapos kézmosással. A lényeg, hogy megfelelően alkalmazzuk, egyetlen kis bőrfelület se maradjon ki – a módszerekről itt olvashat bővebben.

Védelem a koronavírus ellen szájmaszkkal

A száj- és arcmaszkok fizikailag állják útját a cseppfertőzéssel terjedő kórokozóknak. A vírus a tüsszentéssel, köhögéssel, sőt beszéddel a levegőbe jutó apró nyálrészecskékre tapadva jut a levegőbe, majd egy másik emberbe. A maszkok nem jelentenek 100 százalékos védelmet, de nagy mértékben csökkenthetik a fertőzés veszélyét, ezért orvosok világszerte ajánlják.

Többféle típusuk létezik többségük viselése minimális kellemetlenséggel jár, folyamatosan rajtunk lehet utcán, közlekedési eszközökön, munkahelyen – az arc- és szájmaszkokról itt olvashat bővebben.

Mit kell még tudni a Koronavírusról?

Aktuális információk az ÁNTSZ olodalán a WHO (az Egészségügyi Világszervezet) jelentései alapján...